A homeopátia (a görög ὅμοιος, hómoiosz = hasonló és πάθος, páthosz = szenvedés, kór szavak összetételéből) vagy hasonszenvi gyógymód alternatív gyógymód, melyet elsőként Samuel Hahnemann írt le a XVIII. században.[1] A homeopaták nézete szerint a betegségek olyan szerekkel kezelhetők, melyek egy egészséges emberben a betegséghez hasonló tüneteket váltanak ki. Állításuk szerint sorozatos hígítással és az egyes hígítások közötti rázással megszüntethetők a szer toxikus hatásai, míg a vivőanyag (többnyire víz, alkohol vagy cukor) megőrzi a szer tulajdonságait. A végtermék gyakran annyira híg, hogy vegyileg megkülönböztethetetlen a tiszta vivőanyagtól.[2][3][4] A homeopaták a beteggel konzultálva feltárják fizikai és lelki állapotát[5], majd ennek megfelelően választják ki a gyógymódot.[6] A homeopátia placebohatáson túli hatásosságát a tudományos és klinikai tények nem támasztják alá.[7][8][9][10] A köznapi homeopátiás készítmények gyakran oly mértékig vannak hígítva, hogy az eredeti oldatból csak csekély valószínűséggel kerül akár egyetlen molekula is a végtermékbe, így az ezen szerekkel végzett kezelés farmakológiai hatása valószínűtlen,[11][12] és alapvető tudományos elveket sért.[13] A homeopátia kritikusai kiemelik, hogy kevés színvonalas tanulmány van, amely a gyógymód hatásosságát alátámasztaná, következtetéseik nem határozottak, és a megismételhetőségük – ami a tudományos megalapozottság egyik kulcstényezője – a legjobb esetben is problematikus.[14] A hatásosságot alátámasztó, meggyőző tudományos bizonyítékok hiánya[15] és az aktív hatóanyag nélküli szerek használata miatt a homeopátiát áltudománynak,[16] kuruzslásnak[17][18][19] vagy – egy 1998-as áttekintő cikk szavaival – „legjobb esetben placeboterápiának, legrosszabb esetben sarlatánságnak” tartják.[20] A homeopátiás készítmények általában nem ártalmasak, ritka kivételekkel.[21][22] Viszont a homeopatákat érte kritika olyan tanácsok miatt, amelyekkel a konvencionláis gyógymódok, mint a védőoltás,[23] a maláriaellenes szerek[24] és az antibiotikumok kerülését javasolták.[25] Függetlenül a homeopatikus szerek hatásosságától, a betegek tapasztalhatják a közérzetük javulását a placeboeffektus révén. Így – más placebokészítményekhez hasonlóan – javulhatnak a pszichológiailag vagy viselkedéssel befolyásolható tünetek, mint a krónikus fájdalom, kimerültség, szorongás vagy depresszió.[26] A konvencionális szerek tesztelésére és forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályok számos országban nem terjednek ki a homeopatikus szerekre.[27] A homeopátiát évente legalább egyszer igénybevevők száma 2 százalék (Egyesült Királyság és Egyesült Államok)[28][29] és 15 százalék (India, ahol a tradícionális medicina részét képezi)[30] között változik. Az Egyesült Királyságban a National Health Service (a helyi közegészségügyi szolgálat) öt homeopatikus kórházat üzemeltet,[31] és az angliai háziorvosok 5,9-7,5%-a, a skóciai háziorvosoknak pedig legalább 12%-a rendelt homeopátiás szert az 1990-es években.[32] Másfelől az angliai háziorvosok által felírt homeopatikus készítmények száma 2005 és 2007 között 40%-kal esett, és mindössze 0,006%-át teszi ki a teljes gyógyszerrendelésnek.[33] 2005-ben világszerte mintegy 100 000 orvos alkalmazta a homeopátiát, így ez az egyik legnépszerűbb és legszélesebb körben alkalmazott kiegészítő gyógymód, megelőzve a ráolvasást és az érvágást. Tartalomjegyzék [elrejtés] 1 A homeopátia önmeghatározása 2 Keletkezése 2.1 Kiteljesedés Magyarországon 3 A homeopátia alaptételei 4 A homeopátia három alaptörvénye 5 A homeopátia előnyei és hátrányai 5.1 Előnyei 5.2 Hátrányai 6 Szerformák 7 A helyes szer megtalálása 7.1 Potencia megválasztása 7.2 Adagolás 7.3 Homeopátiás szereket tartalmazó szócikkek 8 Kapcsolódó gyógymódok 9 Viták, ellentétes nézetek a homeopátiáról 10 Források 11 Irodalom és kapcsolódó hivatkozások A homeopátia önmeghatározása [szerkesztés] A homeopátia, (régies elnevezéssel: hasonszenvi gyógymód) olyan alternatív gyógymód, melynek lényege „a hasonló hasonlót gyógyít” elv („similia similibus curantur”). Vagyis e módszer követői olyan rendkívül alacsony hatóanyag-koncentrációjú szert rendelnek a betegnek, amely hígítatlanul a fennálló betegséghez hasonló tüneteket idézne elő egy egészséges emberen. A gyógymód elméletét és gyakorlatát Samuel Hahnemann német orvos és kémikus dolgozta ki a 18. század végén – 19. század elején.[35] A homeopaták szereikkel kíméletesen, mellékhatások nélkül, a szervezet áthangolásával, harmonizálásával próbálják leküzdeni a betegségeket. A homeopata orvos nagy hangsúlyt helyez az anamnézisre: számba veszi a beteg múltját, öröklött betegségeit, szokásait, életkörülményeit, érzéseit, tüneteit. Ezután a hagyományos diagnosztikai módszerrel megvizsgálja betegét. Az így nyert összes információt összevetve, azokból a legjellemzőbbeket figyelembe véve választ szert. A betegségképet összeveti a gyógyszerképpel (azokkal a tünetekkel, amiket a szer kiindulási anyagának szedése egy egészséges emberen okoz), hogy megtalálja az arra az emberre leginkább jellemző homeopátiás szert. A homeopátiás szer feladata az öngyógyító folyamatok beindítása, segítése. A homeopátia holisztikus gyógymód, szándéka szerint nemcsak a betegséget, hanem az egész embert gyógyítja.[36] A homeopátia az idők folyamán sokat változott; a tudományos orvoslás egyes eredményeit is figyelembe veszi. A homeopata orvosok (Magyarországon hivatalosan csak orvos végzettségű homeopaták praktizálhatnak)[37] felhasználják az akadémikus orvoslásnak mindazokat a vívmányait (elsősorban a modern diagnosztikai lehetőségeket), amik módszerükkel összeegyeztethetők. Egyes alkalmazói a klasszikus homeopátia alaptételeinek egy részét feladták. Tudományosságát illetően heves viták folynak, feltételezett hatásmechanizmusa ugyanis a jelenlegi tudományos kritériumok alapján nem magyarázható. Népszerűsége országonként változó, és sok orvos[38] alkalmazza praxisában a homeopátia elveit és szereit, mivel a szerek kíméletesek, nincs mellékhatásuk ,[39][40] a módszer az egész embert figyelembe veszi. Keletkezése [szerkesztés] A homeopátiát Samuel Hahnemann (1755–1843) német orvos, kémikus alkotta meg 1790 és 1843 között. Hahnemann az akkoriban a malária gyógyítására sikerrel alkalmazott kininnel kísérletezve azt figyelte meg, hogy egészséges embereken a szer ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint a betegség maga. Következtetése az volt: similia similibus curantur, azaz „hasonló hasonlót gyógyít”, ami a mai napig a homeopátia első és legfontosabb elve maradt. Úgy találta, hogy ha egy szer nagy mértékben betegségtüneteket vált ki egy egészséges emberen, az kisebb mennyiségben gyógyító hatású lehet. Hahnemann feltételezte, hogy paradox módon, minél kevesebb a hatóanyag a szerben, annál erőteljesebb a hatása. Ezért sokszorosan higította a hatóanyagokat, illetve tapasztalatai alapján bevezetett egy dinamizálásnak vagy potenciálásnak nevezett eljárást is, ami lényegében mechanikai rezgetést, rázást-ütögetést jelent. Hahnemann eredményeit először 1796-ban publikálta A kísérletes orvosságok gyógyerejének új alapokon való meghatározása, ezek néhány előzménye címen a Hufelands Journalban. Később a homeopátiára vonatkozó összefoglaló művét az Organon der rationellen Heilkunde címmel jelentette meg 1810 és 1842 között hat alkalommal. Másik fontos műve a Reine Arzneimittellehre(1811). A homeopátia gyorsan elterjedt Hahnemann határozott fellépésének, a folyóiratoknak és a korabeli gyógymódok brutalitásával szembeni érzelmi ellenállásnak köszönhetően. Az akkoriban szokásos gyógymódok: érvágás, hashajtás, hánytatás, izzasztás, köpölyözés, különféle (gyógy-)szerek hatalmas adagokban történő alkalmazása mellett - amelyek a betegségek lefolyásának helyes megfigyelését is lehetetlenné tették – a homeopátia humánus gyógymódnak számított, és a mai hivatalos gyógyítással összehasonlítva is az maradt. A kis mennyiségek használata miatt különösen sokat gúnyolták a homeopatákat az anyagelvű hagyományokhoz ragaszkodó gyógyítás képviselői. Alapvető különbség volt a korabeli akadémikus orvosláshoz képest az is, hogy a homeopátiás szemléletben a szervezet öngyógyító képességét igyekeztek serkenteni, nem a betegség ellenszereként hatottak. Hahnemann idejében kb. 200 szer állt a homeopata rendelkezésére, mára több, mint 4000-et kísérleteztek ki. Kiteljesedés Magyarországon [szerkesztés] Magyarországon az 1820-as évekre vált ismertté a homeopátia. Nevét hasonszenvnek magyarították, vagy szelíd gyógymódnak nevezték. Egyre több orvos tért át erre az új gyógyító módszerre. Az első homeopata nemzedék tekintélyes tagja volt Bakody József, Forgó György (Pest vármegye főorvosa), Attomyr József, Almási Balogh Pál (Széchenyi István és Kossuth Lajos háziorvosa, barátja). Ehhez az első generációhoz tartozott, de a homeopátiával csak később, az 1830-as években ismerkedett meg Kovách Pál (győri orvos, ismert drámaíró), Argenti Döme váci orvos, Moskowitz Mór (az egyik legelső zsidó származású polgár, aki az uralkodótól nemesi címet kapott), Vezekényi Horner István (a gyöngyösi kórház alapítója), Ivanovich András, Hausmann Ferenc. A 19. század első évtizedeiben még lehetőségük nyílt személyesen is találkozni Hahnemannal. Attomyr Józsefről, Kovách Pálról, Moskowitz Mórról és Almási Balogh Pálról biztosan tudjuk, hogy Hahnemann személyes hatására váltak elkötelezett homeopatává. 1819-ben – a hivatalos orvosi és gyógyszerészi intézmények tiltakozásának hatására – császári rendelettel tiltották be a homeopátiát a Habsburg Birodalom területén, de a tiltást nem tartották be szigorúan. 1837-ben a tiltó rendeletet visszavonták. Az 1820-30-as években a nagyvárosokban több magánalapítású homeopátiás egészségügyi intézmény nyílt. Az első közülük, a nagyváradi homeopátiás lelkibeteg-gondozó, az 1820-as évek elejétől működött Sztaroveszky doktor vezetésével. 1833-ban Kőszegen, majd 1838-ban Gyöngyösön is homeopátiás kórház nyílt. Ez utóbbi 1872-re százhúsz fekvőbeteget tudott ellátni – ez volt a mai gyöngyösi városi kórház jogelődje. Ötvenhárom éven keresztül homeopátiás gyógyítás folyt az intézményben. Az 1831-es országos kolerajárvány idején a homeopaták olyan jó eredményeket értek el a gyógyításban, amelyek már szélesebb társadalmi körben felhívták rájuk a figyelmet. 1830-ban megjelent Hahnemann Organon című műve negyedik kiadásának magyar fordítása (Bugát Pál és Horváth József orvosok munkája). Az 1860-1870-es években Magyarországot a homeopátia fellegvárának tartották. 1865. december 28-án tizenöt orvos megalakította a Magyar Hasonszenvi Orvosegyletet a Tudományos Akadémia egyik termében. Elnöke Almási Balogh Pál, alelnöke Argenti Döme, első titkára Szontagh Ábrahám lett. Rendes tagjai közé csak orvosi diplomával rendelkező homeopatákat vettek fel. 1866-ban megnyílt az első hasonszenvi kórház Pesten: a Bethesda (a könyörületesség hajléka), amelyet a pesti német református gyülekezet tartott fenn. Egyik létrehozója és főorvosa Bakody Tivadar volt, az ápolónői feladatokat német diakonisszák látták el. Ez az intézmény volt a mai Bethesda Gyermekkórház jogelődje. Az egylet egyik fontos célkitűzése – ingyenes járóbeteg-rendelő létesítése Pesten – 1867-ben valósult meg Szontagh Ábrahám és Wurda Sándor vezetésével Terézvárosban, a Kiskereszt (más néven Kismező) utcában. 1870-ben megnyílt a második magánalapítású homeopátiás kórház Pesten, a ferencvárosi Fő utca (később Knézich u.) 15. alatt: az Elisabethinum. A kórház fővédnökségét Erzsébet királyné vállalta, róla kapta a nevét az intézmény. Az ápolónői feladatokat irgalmasrendi apácák látták el. 1871-ben megalakult a pesti egyetem orvosi karán az első, majd 1873-ban a második homeopátiás tanszék (az országgyűlés többségi támogatásával, de az orvosi fakultás ellenvetésével). Az egyik tanszék – Hausmann Ferenc vezetésével – a tudományos kutatásokra szakosodott, Hausmann halála után, 1876-ban megszűnt. A másik tanszéknek, amelyet Bakody Tivadar vezetett, a homeopátiás terápia gyakorlata volt a profilja. A két tanszék összesen harminchárom éven keresztül állt fenn. Ezekben az évtizedekben a fővárosban több homeopátiás szereket is forgalmazó bolt működött. 1874-ben a főváros közkórházában, a Szent Rókus Kórházban megnyílt egy hasonszenvi osztály, négy kórteremmel, hetven ággyal. Az osztályos főorvos Bakody Tivadar lett. (Ez az osztály 1885-ben átkerült az újonnan létrehozott Új Kórházba, amely később a Szent István Kórház nevet kapta.) Az emberek érdeklődése a homeopátiás gyógymód iránt a 19. század végére csökkent, amikor az akadémikus orvoslás több, látványos tudományos eredményt hozott, a homeopátia terén viszont nem következett be nagy előrelépés. A fentebb ismertetett egészségügyi intézményekben nagyrészt megszűnt a homeopátiás gyógyítás, egyre kevesebb homeopata orvos praktizált, a laikus homeopaták száma is lecsökkent. A homeopátia ügyét Schimert Gusztáv (1877–1955) élesztette újjá, aki 1918-tól 1944-ig az Elisabethinum (későbbi nevén Szövetkezetek Erzsébet Kórháza) homeopátiás osztályát vezette, emellett kiterjedt magánpraxist folytatott. Orvosi működésébe orvos fiait is bevonta (közülük a legismertebb Szentágothai János professzor volt). 1935-ben a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Liga Budapesten tartotta 10. Kongresszusát. Az eseménynek a Gellért Szálló és a Lloyd-palota adott otthont. A kongresszusra huszonkét országból közel százötven homeopata érkezett. 1948-tól, illetve 1950-től a homeopátiát (más alternatív gyógymódokkal együtt) „kapitalista”, nem kívánatos gyógymóddá nyilvánították. A patikák államosításakor a homeopátiás szereket is be kellett szolgáltatni, így e módszer gyakorlása lehetetlenné vált. Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) 1990-ben megvizsgálta a homeopátia ügyét, és közölte a minisztériummal szakvéleményét: „…a homeopata gyógymód magyarországi alkalmazásának tiltása nem indokolt.” A homeopátia gyakorlása újra lehetségessé vált hivatalosan is. 1991-ben megalakult a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület. A homeopátia elveit is alkalmazva fejlődött ki Németországban többek között az antropozófus orvoslás. Az iriszdiagnosztika magyar felfedezője, Péczely Ignác pályafutása laikus homeopataként indult, de később más utakra tért. A szérumterápia (védőoltások elmélete) eredményeit próbálták felhasználni a homeopátia tételeinek igazolására, de látszólagos hasonlóságuk ellenére ténylegesen nem vethetőek össze. A korai időszakban a laikus homeopaták egy része kapcsolatba került más módszerekkel is, például a spiritizmussal, magnetizmussal – a modern korban ez csak egyes laikus homeopatákra jellemző. Az orvosi végzettségű homeopaták (Magyarországon hivatalosan csak ilyenek gyógyíthatnak) ma már felhasználják az akadémikus orvoslásnak mindazokat a vívmányait (elsősorban a modern diagnosztikai lehetőségeket), amik módszerükkel összeegyeztethetőek. A homeopátia alaptételei [szerkesztés] Hahnemann: „Organon” c. munkája alapján A gyógyítás a beteg egészségessé tételét jelenti, és nem elméletek, teóriák gyártását. Az orvost a betegségek megszüntetésében a tünetek és azok változásai vezetik és irányítják. A homeopata orvos a tünetek összességét vizsgálja. A betegség kezdetben tisztán a szellemi életerő elhangolódásán alapszik, ez a szakasz teljesen immateriális természetű. Ha egy homeopátiás szert egészséges embernek beadunk, akkor ő különféle, a szerre jellemző tüneteket produkál. Ez a jelenség a szervizsgálat alapja. A gyógyítás akkor lesz sikeres, ha a betegségnek és a szernek főleg a különös, sajátos és egyedi jellegzetességei hasonlóak egymáshoz. A gyógyulás azáltal következik be, hogy a homeopátiás szer egy műbetegséget produkál a szervezetben: magas hígítása miatt csak a betegség információját szolgáltatja, s erre a szervezet válasza a gyógyulási reakció. A betegségeket nem lokálisan kell kezelni, hanem (például a bőrtüneteket is) belsőleg adott homeopátiás szerekkel. A hivatalos orvoslás gyógyszerei sokszor károsak, és a betegnek több kárt okoznak, mint hasznot. A homeopátia három alaptörvénye [szerkesztés] Hasonló a hasonlót gyógyítja: a betegség olyan szer(ek)től fog meggyógyulni, amely egészséges embereknél e betegség tüneteihez hasonló tüneteket produkált. A szervizsgálatok: egészséges embernek beadva a gyógyanyagok különféle tüneteket produkálnak. Egy betegség tünetére az lesz a megfelelő szer, amely egészségesekben ehhez hasonló tünetet produkált. A potenciálás: sorozatos hígítás és összerázás (más néven energetizálás, dinamizálás vagy potenciálás) során az anyagoknak egészen új, addig ismeretlen gyógyító tulajdonságai kerülnek napvilágra. A homeopátia előnyei és hátrányai [szerkesztés] A szócikk ezen szakaszának semlegessége vitatott. A vita részleteihez lásd a vitalapot. Előnyei [szerkesztés] A homeopátiás orvoslás az egész embert veszi figyelembe. Ezért nem fordulhat elő, hogy jóllehet a tüdőbetegség elmúlik, de a máj közben károsodik. A homeopata orvos céljának az egész szervezet testi és lelki jóllétét tekinti. Ebből következik, hogy gondos homeopátiás kezelés alatt nem történik „elnyomás”, vagyis a tünetek „mélyebb régiókba” történő átmeneti eltüntetése. A homeopátiás szerekben nincs mérgező anyag, ezért nem jelent vegyi terhelést az anyagcserének. Mivel a homeopátiás szerek extrém higításon esnek át, azokban hatóanyag gyakorlatilag nincs, csak ártalmatlan hordozóanyag. Emiatt ezeknek a szereknek nincsen semmilyen mellékhatása. Komplex diagnosztikus és terápiás eljárás Műveléséhez nincs szükség kiegészítő (például műszeres) mérésekre, módszerekre. A homeopátiás szer – mivel egy teljes szerkép alapján választják ki – egyben diagnózist is jelent. A kezelést klinikai diagnózis hiányában is el lehet kezdeni. Mivel a homeopátiás kezelés alapja a tüneti kép totalitása, ha tünet van, kezelni is lehet a szervezetet. Gyakran[forrás?] előfordul a klinikai orvoslásban, hogy mivel nincs diagnózis, nem tudnak kezelni – pedig a beteg egyértelműen segítségre szorul. Ez a homeopátia széles területe, itt vannak a legnagyobb lehetőségei, ez az úgynevezett preklinikai stádiuma a krónikus betegségeknek. Homeopátiás kezelést mindenkinél és minden körülmények közt alkalmazni lehet: nincsenek feltételei (csak a tünet megléte). Így kezelhetünk vele újszülötteket és állapotos nőket, aggastyánokat és csecsemőket, kutyát, macskát és növényeket. Olcsó. Mellőzi a természet kizsákmányolását. A homeopátiás szerek készítési eljárásának alapelvéből következik, hogy akár egyetlen darab hangyából el lehet készíteni annyi homeopátiás szert (neve: Formica rufa), amennyi elég egész Európában. Összhangban van néhány más alternatív gyógymóddal Mint részben „rezgéseken” alapuló és a „jellembeli”, „funkcionális” sajátságokat is figyelembe vevő mechanizmus, alkalmas az „informatikai gyógyítás” kategóriájába történő besorolásra. Hátrányai [szerkesztés] Hagyományokon és nem tudományos tényeken alapul A homeopátia túlnyomórészt ma is a Hahnemann által kétszáz éve lefektetett elméleten alapszik, mely bizonyítást már saját korában sem nyert, és a mai tudományos felfogással is összegyeztethetetlen. A növekvő hígításokkal erősödő hatás elmélete, a hatóanyag „rezgéseinek” vivőanyagban képződő „lenyomata” teljesen tudománytalan elméletek. A homeopátia nagyrészt a régi népi természetgyógyászat anyagait használja tovább, így például alapanyagai között megtalálható a fehér arzén, a parlagfű, a méhfullánk, a gyógy- és a gyomnövények. Hatásossága független, megismételhető klinikai vizsgálatokkal nincs alátámasztva Bár a homeopátia hatásosságának bizonyítására sok kísérlet történt, egyetlen olyan szakszerű és reprodukálható klinikai vizsgálat sincs, mely hatásosságát akár csak egyetlen esetben is alátámasztaná. Az új homeopátiás szerek kutatása során nem alkalmazzák a kettős vak kísérletet, ezért nem zárható ki a placebohatás. A beteget veszélynek teheti ki A homeopátiás szereknek (az esetek többségében tiszta víz, alkohol vagy tejcukor) csak elvétve van mellékhatása (például erős hatású szer szokatlanul kis hígításának alkalmazásakor); ezzel a ténnyel gyakran érvelnek a homeopátia hívei. Veszélyt az jelenthet, ha a homeopata lebeszéli páciensét a konvencionális medicina alkalmazásáról. Voltak esetek, amikor a konvencionális antimaláriás kemoterápiáról lebeszélt betegeket tették ki azzal kockázatnak, hogy a teljesen hatástalan homeopátiás antimaláriás szert ajánlották nekik. Más esetekben a védőoltások megtagadására biztatták a beteget, és emberi hányadékból, ürülékből vagy fertőzött szövetekből készített, egyébként hatástalan homeopátiás szer szedését javasolták. Egy harmadik esetben egy homeopata a beállított szívgyógyszer szedéséről beszélte le betegét, aki ennek következtében négy hónap múlva szívinfarktusban elhunyt.[forrás?] Határai ott vannak, ahol a szervezet öngyógyító mechanizmusai kimerültek. Működésének elmélete a szervezet öngyógyító mechanizmusainak felélesztése, helyes mederbe terelése. Ebből következik, hogy határai is ott vannak, ahol ezek már nem állnak rendelkezésre. Nem a klinikai diagnózis tesz alkalmassá egy betegséget a homeopátiás kezelésre. A mandulagyulladás nem gyógyítható, ha a szervezet leromlott, agyonkínzott, vegyi gyógyszerekkel blokkolt. A tüdőgyulladás viszont gyógyítható, ha a beteg vitális tartalékai kielégítők, jó erőben van, és lelkileg is készen áll a gyógyulásra - vagyis a homeopátia akkor ér el „sikereket”, amikor a szervezet képes meggyógyítani önmagát. A homeopátiás szerek nem tartalmaznak mérhető mennyiségű hatóanyagot A homeopátiában használt szerek a sokszori hígítás során során gyakorlatilag teljesen elveszítik hatóanyagtartalmukat. cikk folytatása: http://hu.wikipedia.org/wiki/Homeop%C3%A1tia